Egyszer volt, hol nem volt, egy gyönyörű zöldellő völgyben állt egy hatalmas, kőből épült vár. A várat egy különleges sárkány őrizte, aki hosszú, csillogó pikkelyeivel és kedves, hatalmas szemeivel mindenképpen megkülönböztette magát a többi sárkánytól. Noha mindenki rettegett tőle, valójában csak játszótársat keresett, hiszen magányosan élt a vár mélyén.
A sárkány neve Zöldike volt, és nap mint nap a vár falain ülve nézte, ahogy a gyerekek a völgyben játszanak. A kisfiúk és kislányok boldogan futkostak, nevetgéltek, de Zöldike mindig egyedül maradt, mert mindenki félt tőle. Az őszinte vágy a barátságra sokszor megnehezítette a sárkány napjait, és a szíve mélyén egyedül ült, lelkében a magány fájdalmával.
Egy nap, amikor a napfény csillogott a kis patakon, egy hercegnő érkezett a völgybe. Őt Lászlónak hívták, és a legszebb aranyhaja alatt kíváncsiság és bátorság lakozott. Hallotta a falubeli pletykákat a félelmetes Zöldikéről, ám ő nem félt, sőt, azonnal elhatározta, hogy felkeresi a híres sárkányt.
– Ejnye! Hol vagy, Zöldike? – kiáltotta, miközben a vár felé sétált. – Én nem félek tőled!
Zöldike a vár tornyában hallotta a hangját, és meglepődött. Bizony, senki sem merészelt így megszólítani őt! Tétován kikukucskált a vár ablakán.
– Ki az, aki a nevemet kiabálja? – kérdezte óvatosan a sárkány.
– Én vagyok László, a hercegnő, – válaszolt bátran. – Azt hallottam, hogy te őrzöd a várat, de én nem félek tőled. Tényleg félelmetes vagy, vagy csak játszani akarsz?
Zöldike szíve meglódult az izgalomtól. Milyen érdekes egy hercegnő, aki nem fut el előle!
– Hát… én valójában nem vagyok félelmetes, – mondta Zöldike bátortalanul. – Csak szeretnék valakit, akivel játszhatok.
– Akkor játszhatnánk együtt! – kiáltotta László, és a sárkány szeme felcsillant a boldogságtól. – Miért ne próbálnánk ki a vár kertjében a hintát?
A hercegnő úgy döntött, hogy eljön a várba, és együtt játszanak. Zöldike, izgatottan és boldogan, megmutatta neki a gyönyörű virágokat, amiket a vár kertjében ültetett. A hercegnő szeme felcsillant, miközben különféle játékokat ajánlott: ugróiskolát, bújócskázást, sőt, még mesének is nekiláttak.
Egyre több és több időt töltöttek együtt, és félelmetes Zöldike lassan a legkedvesebb barátjává vált. Ahogy teltek a napok, a falusiak is kezdték észrevenni, hogy a sárkány nem veszélyes, hanem kedves és jóságos. László barátsága megmutatta nekik, hogy a kinézet néha csalóka, és hogy a legváratlanabb helyeken is megtalálható a barátság.
A völgy lakói végül lemerészkedtek a várhoz, hogy megismerkedjenek Zöldikével, és hamarosan egy nagy ünneplést rendeztek, ahol a sárkányt dicsérték és fogadták.
A barátságuk nemcsak Zöldikét változtatta meg, hanem az egész völgyet is. Mindenki megtanulta, hogy a szeretet és az elfogadás sokkal fontosabb, mint a félelem.
Így élt boldogan a barátságos sárkány és a bátor hercegnő, akik megmutatták, hogy még a legkülönösebbek is képesek szívből barátokká válni. És ha valaha is hallanám Zöldike nevét, tudjuk, hogy ő már rég nem egyedül állt a vár tövében, hanem az összes barátjával már messze játszott a völgyben, egy színes világban, ahol a barátság mindennél fontosabb.