Az erdő szélén állt egy vénséges vén fa, akinek ágai messzire nyúltak, mégis magányosan hajladoztak a szélben. Tavasszal virágba borult, nyáron árnyékot adott, ősszel arany leveleket hullatott, télen pedig hópaplant viselt, de mindezt egyedül tette.
– Bárcsak lenne valaki, akihez szólhatnék – susogta egyik este, amikor a hold fénye ezüstösen derengett a tájon.
A szél néha válaszolt neki, de sosem maradt sokáig. A madarak megpihentek rajta, majd továbbrepültek. A fa gyökerei mélyen kapaszkodtak a földbe, de szíve mégis könnyű volt a hiánytól.
Egy nap gyermekek érkeztek az erdőszélre, nevetgélve, kezükben kis lapátokkal és apró facsemetékkel. A fa kíváncsian figyelte őket.
– Nézzétek, itt jó hely lesz – mondta az egyik kislány. – Sok napfényt kap, és ez a nagy fa majd vigyáz rájuk.
– Majd beszélgetünk vele is! – tette hozzá egy kisfiú vidáman.
A magányos fa levelei megrezzentek az izgatottságtól.
A gyerekek sorra ültették a kis fákat a közelében. Óvatosan betemették a gyökereiket, meglocsolták őket, majd megsimogatták a vékony törzsüket.
– Nőjetek nagyra! – búcsúztak tőlük.
Ahogy teltek a napok, a kis csemeték lassan erőre kaptak. Először csak halk suttogás hallatszott.
– Szia… te vagy az öreg fa? – szólalt meg az egyik.
A fa ágai boldogan megzörrentek.
– Igen, én vagyok. Már régóta vártam valakire, akivel beszélgethetek.
– Mi itt vagyunk – felelte egy másik kis fa. – Mesélsz nekünk a szelekről?
– És a madarakról is! – kérte egy harmadik.
Az öreg fa mesélni kezdett a viharokról, a napsütésről, és arról, milyen érzés, amikor a hó finoman megpihen az ágakon. A kis fák áhítattal hallgatták.
Az évszakok váltakoztak, és a kis fák egyre magasabbra nőttek. Már nemcsak hallgatták az öreg fát, hanem ők is meséltek: a friss eső illatáról, a föld melegéről, és arról, milyen jó együtt lenni.
– Már nem vagyok egyedül – sóhajtotta boldogan az öreg fa.
– Soha nem is leszel – susogták körülötte a társai.
A szél most másképp fújt: nem magányos suttogást vitt, hanem vidám beszélgetések dallamát. Az erdő szélén egy kis liget született, ahol a fák együtt éltek, együtt nőttek, és együtt álmodtak.