Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű hercegnő, aki Míra névre hallgatott. Míra hercegnő gyönyörű palotában élt, de élete unalmasnak tűnt számára, hiszen a napjai rendre az udvar formalitásai és a tanulmányok között teltek el. De éjjelente, amikor mindenki aludt, különös dolog történt.
Míra hercegnő cipői maguktól táncolni kezdtek. Eleinte csak suttogva szóltak, mintha titokban akarták volna elmondani neki, hogy mi vár rá. De amikor a holdfény bevilágította a szobát, a cipők egyenesen a padlóra ugrottak, és őket követve Míra is felkelt az ágyból.
– Hová visztek engem? – kérdezte izgatottan a hercegnő, miközben a cipők vidám táncra perdültek.
A cipők szinte válaszoltak, azon a titkos nyelven, amit csak ő értett. Vastag fáklyák gyúltak fel, és az ablak felett a csillagok szikráztak, mintha különleges éjszakát írtak volna elő az ő nevére.
Míra cipői az erdő mélyére vezették, ahol egy varázslatos bál készült. A fák lombok alatt különböző minket és elvarázsolt lényeket vonultak fel, mindenki ünnepelte a szívükben rejlő örömöt és zenét.
– Gyönyörű itt! – mondta Míra, miközben a cipői táncra perdültek a zene ritmusára. A hercegnő szíve tele volt boldogsággal, ahogy körbejárta a táncosokat, akik kék és zöld ruhákban forgolódtak.
Egy különös, vonzó alak is felkeltette figyelmét, egy titokzatos fiatalember, akinek szemei, mint a zöld smaragdok, csillogtak a fényben.
– Ki vagy te? – kérdezte Míra, miközben a zene egyre jobban magával ragadta.
– Én a Táncos, aki a csillagokkal táncol – felelte a fiú, és a hangja olyan varázslatos volt, mint a zenekar zongorája. – Szívesen látlak a bálunkon, de jó, ha tudod, hogy ez a bál titkokkal teli.
Míra kíváncsi lett, és táncolni kezdett vele. A lábait, akárcsak magát, a zene cipelhette. Minden lépés egy új felfedezést hozott a számára.
De ahogy az óra a hajnali három órához közeledett, Míra szívében egy kis félelem keletkezett. Tudta, hogy vissza kell térnie, különben a varázslatnak vége szakad.
– A cipőim! – kiáltotta hirtelen. – Ha időben nem érünk vissza, soha többé nem találom meg az utamat!
A fiatalember megértette habozását. – Ne félj, veled leszek – mondta, és megfogta a kezét.
Ahogy futottak, a cipők gyorsan táncoltak, irányt mutatva nekik. A fák közt sötét árnyak váltakoztak, de Míra szívében a remény fénye pislákolt.
– Míra, soha ne félj a szívből érkező vágytól! – biztatta őt a fiú, és az erdő varázsa végigfutott rajta.
Végül, ahogy az első napsugarak felkeltették az éjszakát, Míra visszaérkezett a palotába. A cipői fáradtan megálltak, és ő hálásan nézett le rájuk.
A Táncos eltűnt, mint egy álom, de Míra tudta, hogy a bálban szerzett élmények és barátai örökre vele maradnak.
Ettől a naptól kezdve Míra hercegnő élete soha nem volt unalmas, hiszen sokszor elmerült a táncban, és minden éjjel a csillagok alá vonta a titkos báljait, ahol varázslatos barátok és táncok vártak rá. A cipői pedig soha többé nem felejtették el az éjszakákat, amikor a hercegnővel táncoltak.