Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű hercegnő, akit Alízának hívtak. Alíza apja, a bátor király, sok gyönyörű dolgot adott a lányának, de mind közül a legkülönlegesebb a varázspalást volt, amelyet egy elvarázsolt varázsló készített neki.
A palást csodálatos, tarka színekben pompázott, és ha Alíza felvette, láthatatlanná vált. A varázsló a palást átadásakor így figyelmeztette: „Ezt a palástot csak akkor használd, ha félsz. Csak így érezheted valódi erejét!”
Alíza boldogan vette át a palástot, de az öröme hamarosan aggodalommal vegyült. Ugyanis a palást varázsereje arra emlékeztette, hogy a félelem sokszor rontja el az életünket. Mégis, ki tudná megmondani, mikor lesz szüksége erre a különleges öltözetre?
Egy napon, miközben a tavaszi napsütésben sétált a palota kertjében, hirtelen egy sötét felhő árnyékolta be a napot. Alíza megérezte a félelmet. A palota közelében egy hatalmas sárkány szállt le, és ijesztő üvöltése betöltötte a levegőt. A hercegnő szíve hevesen vert, és az aggasztó gondolatok áramlani kezdtek a fejében.
– Mit tegyek most? – suttogta magában Alíza, miközben szemei a sárkányra tapadtak. – Ha félni fogok, akkor el kell állnom!
Ekkor eszébe jutott a varázspalást. Hirtelen, mintha a bátorság újra életre kelt volna benne, felragyogott az arca, és gyorsan felvette a palástot. A következő pillanatban eltűnt a sárkány tűzbe borított vidámparkban. Csak a palást vibrálása jelezte, hogy ott van.
– Járj csak, kis sárkány! – kiáltotta a hercegnő. – Nem vagy oly’ ijesztő, mint amilyennek látszol!
A sárkány meglepődött, és körülnézett. Nem látta a hercegnőt, de hallotta a hangját. – Ki merészeli megszólítani a hős sárkányt? – kérdezte kíváncsian.
Alíza egyre bátorbá vált, és így felelt: – Én vagyok az, egy hercegnő, aki nem félek tőled! A varázspalást én vagyok, és itt maradok, amíg csak szükséges.
A sárkány meglepetten hallgatta. – Hercegnő, észrevettem, hogy csak a gyengék félnek tőlem. Én is egyedül érzem magam, senki sem akar barátkozni velem. Talán nem is annyira félelmetes vagyok?
Alíza elgondolkodott. – Talán nem, és ha igazán megismernénk egymást, rájöhetnénk, hogy barátok lehetünk!
A sárkány, hallva Alízá bátor szavait, leereszkedett, és szelídebbé vált. Alíza levette a palástot, és lassan megközelítette. A két különböző világba tartozó lény megértette, hogy a bátorság néha a félelem legyőzésével kezdődik.
Ezután a hercegnő és a sárkány barátok lettek, és sok kalandot éltek át együtt. Alíza sosem feledte el, hogyan vált a palást segítőjévé a bátorságnak. A sárkány pedig már nem ijesztette a faluban élő embereket, hiszen tudták, hogy a bátorság gyakran a legjobban rejtett helyeken található.
A két barát együtt tanították meg a falusiaknak, hogy a félelem nem gyengeség, hanem egy lehetőség, hogy felfedezzék a világot, és hogy sokszor a legnagyobb erő éppen amiatt születik meg, amitől először tartanak.
Ettől a naptól kezdve Alíza és a sárkány együtt éltek, és boldogan uralták a varázslatos királyságot, ahol a bátorság és a barátság mindenkit elvarázsolt. És hogy mi lett a varázspalásttal? Alíza bölcsen elrakta, tudva, hogy soha nem fogja elfelejteni a bátorság értékét még a legnagyobb félelmek közepette sem.