Az éjszaka csendje vastag takaróként borult a fenyvesekre, a csillagok pedig, mint apró gyémántok, ragyogtak az égen. A hóbagoly, akit mindenki Szikrának hívott, halkan repült a fák között. Nagy, bölcs szemei felcsillantak, ahogy az alant elterülő kis falura nézett. Tudta, hogy ma különleges küldetése van, hiszen az erdő mélyén egy titkos üzenet várta őt.
– Hol van már az a kisfiú? – motyogta magában. – Hegyvár üzenete sürget, és a Mikulásnak meg kell tudnia, mennyire várják őt!
Szikra gyorsan leszállt a falu főterén, ahol a hó alatt titkos üzenetet rejtő ládikát találta. Rá kellett jönnie, hogy az üzenet egy gyerek nevében érkezett: Máté. A kisfiú a legnagyobb álma, hogy találkozhasson a Mikulással, hiszen minden este álmában őt látja; piros köntösben, óriási zsákjával, tele ajándékokkal.
Eljött az idő, hogy továbbítja az üzenetet. Felrepült a sűrű fák fölé, és megkereste a Mikulás titkos otthonát, ahol a jóságos öreg minden évben felkészült a karácsonyra. Az ablakon át belesett a konyhába, ahol a Mikulás éppen a mézeskalácsokat díszítette.
– Kopp-kopp! – mondta Szikra, és egy pillanatra megpihent a párkányon.
A Mikulás felnézett, és mosolyogva köszöntötte a hóbagolyt.
– Ó, Szikra! Mióta várlak! Miért jöttél ebben az éjjelemben?
– Üzenetet hoztam, Mikulás! – felelte a hóbagoly izgatottan. – Hegyvárban egy kisfiú, Máté, nagyon várja az érkezésedet. Azt mondta, hogy álmaiban mindig téged lát, és szeretne neked elmondani valamit.
A Mikulás szíve megolvadt a kedves üzenetre.
– Máté? – mondta elgondolkodva. – Milyen csodálatos érzés tudni, hogy valaki ennyire vágyik rám! Hogyan tudnék neki örömet szerezni?
Szikra büszkén mondta:
– Az a kisfiú a legszebb ajándékkal vár téged, Mikulás! A szeretete és hite sosem csökken. Képzeld, már évek óta minden Karácsonykor írsz neki levelet, ám ő sosem kapott vissza tőled díszes ajándékot.
A Mikulás mélyen elgondolkodott.
– Akkor hát itt az idő, hogy őt meglepjem! Éjfél előtt szeretnék elindulni Hegyvárra! Készítsd elő a szánkót!
Szikra azonnal nekilátott, hogy a Mikulásnak segédkezzen. Az óriási szán már várta őket, tele ajándékokkal, ízekkel és a szeretet szellemével. Miközben az utcák csendje körülöttük súlyosan ült, az erdő mély pusztaságában végre megindultak.
Ahogy átrepültek a havas tájon, a fákon ülő baglyok kíváncsian nézték őket, a falu pedig csendes álmát aludta. A Mikulás és Szikra vidáman repültek, mígnem elérték Hegyvárt. A kisfiú ablaka csillogott a hó alatti csillagok fényében.
– Itt vagyunk! – mondta a Mikulás, majd leszálltak a szánról.
Máté éppen álmodott, ám hirtelen megérezte a szívében a különleges érzést. A Mikulás egy pici ajándékot hagyott az ablakpárkányon, amit Máté sohasem felejtene el: egy könyvet tele mesékkel, ahol ő maga is szerepelt.
Reggel, mikor Máté először kinyitotta a szemét, megpillantotta az ajándékot. Szemei megteltek boldogsággal, és egy pillanatra megérezte a Mikulás jelenlétét.
– Köszönöm, Mikulás! – kiáltott fel hangosan. – Megérkeztél!
Szikra boldogan repült vissza a fenyvesek közé, tudva, hogy küldetése sikerült. A Mikulás pedig, minden évben, Mátéra és a többi gyermek álmaira gondolt, amíg a hóbagoly a csillagok közé szállt, hogy megossza a jó hírt: a szeretet mindig elérkezik hozzánk, ha nyitott szívvel várjuk.