Egyszer volt, hol nem volt, egy hófödte kis falu, ahol az emberek szerettek segíteni egymásnak. A falu határán állott egy hatalmas hóhegy, amelyet mindenki csak Hóhegynek nevezett. A Hóhegy híres volt különleges visszhangjáról, amely minden hangot visszavert, de nem akármilyen módon! A visszhang lágyan simogatta a szavakat, és azok sokkal kedvesebbekké váltak, mint amilyenek a valóságban voltak.
Egy hideg decemberi reggelen a Mikulás, aki a közelgő ünnepre készült, vonatra szállt, hogy eljusson a faluba. Ahogy elhaladt a Hóhegy mellett, éppen a nagy piros zsákját igazgatta, mikor hirtelen megakadt a szeme a hegy csúcsán. Ekkor egy kisfiú lépett a Hóhegy tövébe, és hangosan kiáltott:
– Hóhegy, ho-ho-ho!
A visszhang azonnal válaszolt, de nem csak a fiú szavait ismételte meg. A jókedvű hangon a visszhang így szólt:
– Ho-ho-ho, kedvesem!
A kisfiú meglepődött, és egy pillanatra megállt. A visszhang simogatása magával ragadta a figyelmét. Ekkor újra megpróbálta:
– Hóhegy, csodás vagy!
A válasz ismét jött, szinte élénkebb formában:
– Csodás vagy, édesem!
A fiú szíve megtelt örömmel, és úgy érezte, a hegy valóban meghallgatja őt. Elhatározta, hogy többet szeretne megtudni erről a különös varázslatról. Közben a Mikulás, aki már régóta figyelte, megállt a hóhegy mellett, és a kisfiúnak kedvesen intett:
– Fiacskám, milyen szép dolgokat mondasz a Hóhegynek! De tudod, miért olyan különleges a visszhangja?
A kisfiú szemei felcsillantak, és kíváncsian kérdezte:
– Miért, Mikulás?
A Mikulás szívélyesen válaszolt:
– Mert a Hóhegy csak a szeretetet és a kedvességet tükrözi azokra, akik jónak és szépnek gondolják a világot. Próbáld meg újra, és figyeld meg, mit mond a visszhang!
A kisfiú, bátorítva a Mikulás szavaival, mély levegőt vett, majd így kiáltott:
– Hóhegy, szeretlek!
A visszhang, mint egy varázslatos dallam, csendült vissza:
– Szeretlek, drágám!
A fiú boldogságtól ragyogó arccal állt ott, és megértette, hogy a kedves szavak ereje növeli a szeretetet, nemcsak a szavakban, hanem a szívében is. Aznap este, amikor a Mikulás a faluba érkezett, a kisfiú már tudta, hogyan szólítsa meg barátait és családját.
– Köszönöm, Mikulás! – mondta szívből a kisfiú. – Most már tudom, hogy mindig kedvesnek kell lennem a szavaimmal!
A Mikulás mosolygott, hiszen látta, hogy a fiú nemcsak a Hóhegy visszhangját hallotta meg, hanem azt is, hogy a kedvesség szépsége minden szónál fontosabb.
S mivel a falu minden lakója felfedezte a Hóhegy titkát, a világban a kedvesség lángra lobbant, és mindenki boldogan élt, míg meg nem halt.