Egyszer volt, hol nem volt, Északerdő mélyén egy varázslatos vidék terült el, ahol a fák sűrűn álltak, és a légies szellő mindig titkokat suttogott. Az erdő közepén egy titkos tisztás rejtőzött, ahol minden teliholdkor boszorkányok gyűltek össze, hogy táncba kezdjenek a holdfényben. A fák alatt szivárvány színű virágok nyíltak, és a levegő tele volt a természet csodás illataival.
Lilla, egy kíváncsi és bátor kislány, gyakran járt az erdőszélen, és egyik este elhatározta, hogy felfedezi a még ismeretlen végletet. Ahogy egyre beljebb merészkedett, a fák sűrűsödni kezdtek körülötte, és mindent elárasztott a holdfény, amely varázslatosan ezüstös fényben úszta be a tájat. Ekkor meglátta a titkos tisztást, ahol a boszorkányok már körbeálltak. Lilla megállt egy pillanatra, szíve hevesebben vert a csodálkozástól.
– Te jó ég, kik ezek? – suttogta magának, amikor a legelső boszorkány, aki kék öltözetet viselt és hosszú, sötét haját a szél lobogtatta, észrevette őt.
– Szia, kislány! Ne félj! Én Tímea vagyok, a legfiatalabb boszorkány – mondta barátságosan. – Mi itt a holdtölti táncot ünnepeljük. Ha szeretnél, csatlakozhatsz hozzánk!
Lilla bátorsága erőt merített Tímea szavaiból, és lassan közelebb lépett. Nem tudta eltitkolni izgatottságát, amikor a boszorkányok színes ruhái között felcsillant a holdfény. Tímea mosolya melegített, és nem sokkal később a kislány is táncolni kezdett, érezve, ahogy a zene és a varázslat körülveszi őt.
– Miért ünneplitek a teliholdat? – kérdezte Lilla a tánc közben.
– Mert ilyenkor a természet ereje felerősödik, és mindannyian egyesülünk a varázslattal – válaszolta Tímea. – Töltsd meg a szíved a szeretettel, és oszd meg másokkal! Viszont csak kevesen ismerik ezt a titkot, és nem mindenki ember tudja, mennyire fontos a barátság és az elfogadás.
Lilla hálásan bólintott, és a tánc folytatódott. A boszorkányok körülöttük üdvözölték őt, és egyre inkább érezte, hogy részének tekintik a rendezvénynek. Tímea különösen kedves volt hozzá, és a kislány szívében szárba szökkent a barátság érzése.
A tánc végén, amikor a holdfény lassan elhalványult, Tímea megfogta Lilla kezét.
– Mindig visszajöhetsz, ha szeretnél – mondta. – Mi várni fogunk rád! Az erdő varázzsal teli, és ha a szeretet útján jársz, sosem leszel egyedül.
Lilla boldogan búcsúzott el a boszorkányoktól, tudva, hogy a barátság, amit itt talált, örökre meg fogja változtatni az életét. Mikor hazafelé indult, a természet minden apró nesze új értelmet nyert számára, és úgy érezte, hogy a szívében zene szól, amely végigkíséri őt, akárhová is megy.
Így Lilla és Tímea barátságának története a fák között élt tovább, mesélve a természet erejéről, az elfogadásról és a varázslatos kapcsolatok szépségéről, amelyeket a szívünkben hordozunk.