Volt egyszer egy tengerparti birodalom, ahol a homokból épült varázslatos kastélyok álltak, és a napfény aranyszínűen táncolt a víz felszínén. Itt élt egy különleges hercegnő, Mira, aki nemcsak szépsége, hanem különleges képessége miatt is híres volt. Mira tudta, hogyan kell beszélni a tengerrel, és megértette annak mély, édes hangját.
Minden reggel, amikor a nap felkelt, Mira kilépett a kastélyába, és a vízhez lépett. A hullámok lágyan morajlottak, mintha titkokat súgnának neki. – Jól vagy ma, kedves tenger? – kérdezte Mira, és a hullámok hirtelen egyetértő zöreje érkezett válaszként.
A napok teltek, és Mira mindennap újabb titkokat tanult meg a tengertől. Egyik nap, amikor a víz különösen élénken csillogott, a tenger így szólt: – Hercegnőm, van valami, amiről beszélnem kell veled.
– Miről van szó, kedves barátom? – érdeklődött Mira, szemei csillogtak az izgalomtól.
– Képzeld el, hogy a tenger mélyén él egy finom kagyló, aki önmagához hasonlít. Mindig vágyik arra, hogy megtalálja a helyét a világban, de sosem tudta elhagyni a biztonságot nyújtó otthonát. Segítenél neki?
Mira szíve megtelt együttérzéssel. – Igen, szeretnék segíteni neki! Hol találom meg ezt a kagylót?
– Merülj le a mély vízbe, és keresd a gyönyörű gyöngyöt, ami benne rejtőzik. Csak az tudja eljuttatni őt a felszínhez, aki valóban hallja a tenger szavát – válaszolta a víz, és hullámai buzdítóan táncoltak.
Mira a tengerbe lépett, és minden erejével igyekezett a mélybe merülni. Ahogy haladt lefelé, a víz körülötte ragyogott, és a fénysugarak szinte vezetők voltak a sötétségben. Végül megpillantotta a szikla alatt megbújó gyönyörű kagylót.
– Gyönyörű kagyló, – szólt Mira, – itt vagyok, hogy segítsek neked!
A kagyló kissé megremegett, majd visszafogott hangon válaszolt: – Hercegnő, régóta vágyom arra, hogy felfedezhessem a világot, de félek a tenger mélységétől.
– Ne félj! Én veled leszek, és megmutatom, milyen csodás dolgok rejlenek a világban! – ösztönözte Mira.
A kagyló kinyílt, és egy szikrázó gyöngy bukkant elő, ami azonnal megvilágította a környezetét. Mira gyengéden megérintette a gyöngyöt, és egy varázslatos fény ragyogta be a vizet. Amint kimentek a mélyből, a kagyló mirigyként zárult be, és így válhatott a tenger új csodájává.
A tenger ebből a napból kezdve nemcsak Mira barátja volt, hanem egy egész új világ kapuját is megnyitotta számára. A hercegnő bátorította a kagylót, hogy felfedezze a partot, és együtt élvezték a naplementék színpompás játékát a homokvár körül.
Így teltek a napok, és a hercegnő mindig új kalandokat élt át a tengernél, a barátságuk pedig egyre erősebb lett. A tenger hangja azóta is minden reggel új titkokkal várta Mirit, aki megtanulta, hogy a bátorság és a barátság gyakran a legnagyobb varázslatot rejti magában.
A tenger és a homokvár hercegnője úgy élt boldogan, hogy tudták: a világ tele van kalandokkal, csak hallgatni kell a mélység szavára.