Az erdőszél puha, barna földjében egy aprócska mag lapult, olyan kicsi, hogy egy hangya is könnyedén arrébb gördíthette volna. Mégis hatalmas álmot őrzött magában.
– Egyszer majd én leszek a legnagyobb fa a világon – suttogta magának minden este, miközben a föld takarója fölé hajoltak a fűszálak.
A körülötte élő magok halkan kuncogtak.
– Ugyan már – mondta egy szomszédja. – Örülj, ha egyáltalán kibújsz innen!
A kis mag azonban nem hagyta, hogy a kételyek eloltsák a reményét. Álmaiban lombkoronája az égig ért, ágai között madarak fészkeltek, árnyékában pedig gyerekek játszottak.
Egy nap apró léptek közeledtek. Egy kisfiú térdelt le a földre, kezében egy marék maggal.
– Itt jó helyetek lesz – mondta, és óvatosan kis gödröt ásott.
A kis mag hirtelen fényt és levegőt érzett, majd lágyan a földbe került vissza, de most gondosan betakarva.
– Ne félj – suttogta a fiú, miközben megöntözte. – Gondoskodni fogok rólad.
A víz csendesen beszivárgott, a nap melege átjárta a földet. A kis mag úgy érezte, mintha valaki gyengéden biztatná.
– Talán… most kezdődik – gondolta.
Nap nap után a fiú visszatért. Vizet hozott, eltávolította a gyomokat, és néha csak csendben ült mellette.
– Nőj nagyra – mondta egyszer mosolyogva. – Lesz egy saját fám.
A kis magban valami megmozdult. Először csak egy apró repedés, majd egy vékony hajtás tört utat magának a földből. Félénken nyújtózott a fény felé.
– Sikerült! – suttogta. – Elindultam!
A szél megsimogatta az első leveleit, a napfény pedig aranyszínű erőt adott neki. A kisfiú örömmel tapsolt.
– Nézd csak! Már nősz is!
Ahogy teltek a hónapok, a hajtás csemetévé erősödött. Gyökerei mélyebbre nyúltak, ágai egyre bátrabban terjeszkedtek.
– Látod? – mondta a fa egy nap a régi szomszédjának, aki már alig látszott ki a gaz közül. – Megmondtam.
– Igazad volt – felelte az halkan. – De nem egyedül csináltad.
A fa ekkor a fiúra nézett, aki ismét ott ült mellette, a törzsének támaszkodva.
– Nem – susogta a leveleivel. – A gondoskodás csodát tett.
Évek teltek el. A kisfiú nagyobb lett, a fa pedig hatalmasra nőtt. Lombja hűs árnyékot adott, ágai között madarak daloltak.
Egy nyári délután a fiú, immár nem is olyan kicsi, felnézett rá.
– Pont ilyennek képzeltelek – mondta.
A fa levelei boldogan zizegtek.
– És én pont így álmodtam meg magam – válaszolta a szél segítségével.
Az erdőszélen így nőtt fel egy fa, amely nemcsak egy apró mag álma volt, hanem egy gyerek gondoskodásának élő bizonyítéka is.