A csillagfényes téli éjszakában a hópelyhek lassan lebegették magukat a földre, és a világ csendes, varázslatos takaróba burkolózott. A manók, apró, vidám lények, akik év közben a Mikulás műhelyében dolgoztak, most titkos küldetésre indultak. Éjfélkor kezdődött az őrjáratuk, amikor senki sem látta őket, és csak a csillagok szikrázása világította meg az utat.
– Figyeljetek, barátaim! – szólt a főmanó, Palkó, a kék sapkájába bújva. – Ma éjjel különösen fontos, hogy vigyázzunk az ajándékokra! A Mikulás minden évben ezzel az éjszakával biztosítja, hogy a gyerekek reggel boldogan nyissanak ajándékokat!
A manók sorban álltak az ajándékok között, figyelmesen megvizsgálva minden egyes csomagot. Hirtelen egy reccsenés hallatszott, és mindannyian az irányába fordultak.
– Ki volt az? – kérdezte halkan Dömötör, a legnagyobb manó, aki mindenkivel a legjobban barátkozott.
A sötétből előugrott egy csintalan hómanó, aki hirtelen megörült, hogy egyedül felfedezheti a titokzatos manókat. Hómanók általában vidám, de ő most kifejezetten csintalan volt.
– Hé, mit csináltok itt? – kiáltotta hangosan, majd a csomagok közé ugrálva kezdett bolondozni. – Nincs is itt senki, aki megállítana!
A manók megdöbbentek, hiszen nem számítottak arra, hogy egy hómanó megzavarja a munkájukat. Palkó gyorsan összeszedte a bátorságát, és lépett előre.
– Te nem vagy féltékeny, ugye? – kérdezte a hómanót. – Az ajándékok a gyerekeknek készülnek, nem játszadozni valónak!
A hómanó egy pillanatra megállt, és elmosolyodott.
– Csak szeretném, ha egy kicsit szórakozhatnék! – felelte. – Mindig csak nézem, ahogy a manók dolgoznak, és annyira unalmas!
Palkó bölcsen mosolygott, hiszen tudta, hogy a hómanónak is van helye ezen a varázslatos éjjelen.
– Akkor mit szólnál, ha segítenél nekünk? – ajánlotta. – Ha részt veszel az őrségünkben, kicsit szórakoztathatnád magad, és mi is örülnénk a segítségednek!
A hómanó szemében felcsillant a remény, és azonnal bólintott.
– Tényleg? Hát, akkor mit kell tennem?
A manók lépésről lépésre elmagyarázták a hómanónak, hogyan vigyázzon az ajándékokra, és miként kell csendben mozogniuk, hogy senki ne vegye észre őket. Az éj folyamán sokkal inkább együtt játszottak, mint őriztek, de a csomagokat egyetlen árny sem ragadta el.
Ahogy a hajnal megközelítette őket, és a csillagok kezdtek eltűnni az égről, a hómanó boldogan mesélte a manóknak, mennyire élvezte az éjszakát.
– Köszönöm, hogy befogadtatok! – mondta hálásan. – Soha nem gondoltam volna, hogy az őrzés ennyire izgalmas!
Ekkor megjelent a Mikulás, aki mindent figyelemmel kísért. Jól ismerte a hómanót, és milyen csíntalanságokkal képes előrukkolni.
– Látom, jól szórakoztatok – mondta a Mikulás, miközben a manók arcán mosolyt látott. – De most már ideje, hogy mindenki megtalálja a helyét. Hómanó, ha szeretnél, jöhetsz a következő éjszakai őrségünkre, de tanulj meg csendben mozogni, és vigyázz a titokra!
A hómanó boldogan bólintott, és mindenki nevetett, ahogyan visszatértek a műhelybe. Az éjszaka, amit sosem felejtenek el, a csillagesővel búcsúzott tőlük, és a manók tudták, hogy a hómanó biztosan a barátjuk lett. Ekkor már senki sem félt a csínyektől, és a titkos éjjeli őrség nemcsak az ajándékokra vigyázott, hanem egy új barátságra is.