Az éjféli csillagok fénye ragyogott az égbolton, ahogy a Mikulás, vörös ruhájában, türelmetlenül várta, hogy megérkezzen az igazi ajándékozás ideje. A szánja már tele volt gyönyörű dobozokkal, színes csomagolópapírba burkolva, de nemcsak a szán volt fontos – a manók is tevékenyen részt vettek a készülődésben.
– Csak öt perc van hátra, és már indulhatunk is! – mondta a Mikulás jókedvűen, a nagy, fehér szakállát igazgatva.
A gyümölcsillatú műhelyben azonban egy apró manó, aki a nevét sem merte kiejteni, úgy érezte, hogy valami nem stimmel. Zöngő szívvel állt meg a csomagok között, és az ajándékok helyett a saját hibáira gondolt.
– J-j-jó estét, Mikulás – suttogta a manó remegő hangon. – Én… én félek, hogy valamit elrontottam.
A Mikulás megállt, és az apró manóra nézett. Szemei, mint a csillagok fénye, mindig tele voltak megértéssel.
– Ne félj, kis barátom, mit rontottál el? – kérdezte barátságosan.
– Én… – mondta a manó, miközben a lábujjait fészkelte a hófehér padlón – a gyerekeknek szánt ajándékok között kalapácsokat is átkonfármáztam, pedig nem mindenki szereti a zajos játékokat. Mi van, ha valaki éppen azt akarta, hogy egy vidám és csendes estéje legyen?
A Mikulás elmosolyodott, és lehajolt a manóhoz.
– Nézd, én is néha tévedek. De tudod mit? Az ajándékok nemcsak a tárgyakról szólnak. A szeretet, amit beléjük helyezünk, az a legfontosabb. – mondta.
A manó felemelte a fejét, lassan kezdett csillapodni a félelme.
– Szóval… Szerinted a gyerekek szeretni fogják a kalapácsos játékokat?
– Biztos vagyok benne – felelte a Mikulás. – Talán egyikük éppen egy kis géniusz, aki imádja majd a barkácsolást! Nézd meg a dolgok másik oldalát, és meglátod, hogy minden ajándéknak van értéke.
A manó szívében fokozatosan megszületett a bátorság.
– Igazad van, Mikulás! Köszönöm!
– Na hát, ennyi elég is! Indulnunk kell, mert az ajándékok már nagyon várják, hogy a gyerekekhez eljussanak! – mondta a Mikulás, miközben minden manót hívott, hogy segítsenek.
Ahogy a szán elindult az éjszakai égen, a manó büszkén ült a csapat élén. Most már tudta, hogy a munkája nemcsak az ajándékokról szól, hanem arról is, hogy a szeretetet és a boldogságot eljuttassa a világ minden sarkába.
Az éjfél fénye alatt a szán szárnyalt az éjben, és a manók nevetésétől volt hangos a levegő. A Mikulás minden gyerek szemébe belelátta a szeretetet, amit sehol máshol nem lehetett megtalálni, és tudta, hogy az útjuk soha nem valósulna meg a manói segítsége nélkül.
Így hát, ez az éjféli kaland nemcsak ajándékozás, hanem a bátorságról és a barátságról is szólt. És ahogy a csillagok ragyogtak, a Mikulás és a manók mosolyogva folytatták a küldetésüket, boldogságot hozva minden gyermek otthonába.