Egyszer egy kicsi, poros faluban élt egy kényszerűen gonosz boszorkány. A nevét senki sem ismerte, mert gyűlölet és félelem árnyékolta be a nevét. Mindenki csak “A Boszorkány”-nak hívta. A háza, amely a falutól messze, egy árnyas erdő szélén állt, tele varázslatos, de egyben félelmetes holmikkal. Az ablakok mögött különféle bűbájok és varázslatok pihentek, és az udvaron különös állatok nyüzsögtek. De a legérdekesebb dolog a boszorkány seprűje volt.
Ez a seprű nem volt akármilyen seprű. Egyszer egy régi, elfeledett varázslattal készült, és minden vágya az volt, hogy repüljön. Azonban a seprű élete a boszorkány gonosz tetteitől volt megkötve, és minden alkalommal, amikor a boszorkány varázsolt, ő is kénytelen volt részt venni a bűnökben.
Egy nap, amikor a boszorkány egy újabb átkot akart szőni, a seprű végre elszánta magát. – Elege van! – kiáltotta magában. – Elég volt a gonoszságból, a félelemből és a sötétségből!
Hirtelen, ahogy a boszorkány elmondta a varázsigét, a seprű életre kelt. A szálai zizegtek, a fanyél remegett, és ezer sebből harcolva elugrott a boszorkány keze elől. – Hogy micsoda? – kiáltott a boszorkány meglepetten. – Hová mész, te bolond seprű?
– Oda, ahol a világ csodákkal és boldogsággal teli! – felelte a seprű, és már száguldott is az ablakon.
Az erdő mélyén landolt, ahol a fák büszkén magasodtak, és a madarak csicsergése követte őt. A seprű először nem tudta, hova menjen, de hamarosan meglátott egy kis falucskát a dombon túl. – Itt mindenki boldogan él – gondolta magában.
Ahogy közelebb ért, észrevett egy gyermeket, aki a réten játszott. A seprű megállt, és figyelte őt. – Miért nem repülsz, seprű? – kérdezte a kislány, akinek élénk, szőke hajzuhataga a napfényben ragyogott. – És hol van a boszorkányod?
– A boszorkányom? – válaszolta a seprű. – Én már nem akarok vele lenni. Meguntam a gonoszkodást. Most szabad vagyok, és szeretnék segíteni az embereknek!
A kislány nagy szemekkel nézett a seprűre, majd mosolyogva így szólt: – Akkor legyél a barátom! Látod az ott a fát? A barátaim elrejtették a kincsemet, és csak seprű segíthet nekem, hogy megtaláljam!
A seprű szíve megtelt örömmel, és úgy döntött, hogy segít. Nosza, a kislány a seprű tollára ült, és együtt száguldottak a levegőben. Az erdő fölött repültek, míg meg nem találták a kincset. Az izgatott kislány táncra perdült.
– Köszönöm, kedves seprű! – kiáltotta boldogan. – Most már tudom, hogy te vagy a legjobb barátom!
A seprű boldogsága határtalan volt. Rájött, hogy a jó cselekedetek mennyire különböznek a gonosz varázslatoktól. Azóta nemcsak a kislány segítője lett, hanem mindenkié, aki csak kérdezte. Fán ülő baglyoknak mesélt, gyerekeknek repült a réten, és felnőtteknek segített a napi tennivalókban.
A boszorkány pedig azóta is a saját sajnálatos varázslataival foglalkozott, azonban a seprű már hosszú ideje nem kényszerült többé a gonoszságra. Szabadon repült az égen, örömöt hozva mindenki életébe, és így vált a falu és az erdő védelmezőjévé.
Sosem lehet tudni, hogy a legkisebb dolgokban, mint egy seprű, milyen nagy csoda rejlik.