A kastély mögött, ahol a régi kőfalakat borostyán ölelte körbe, egy csendes tó húzódott meg a liget peremén. A víz nyugodt volt, mint egy tükör, csak néha rezdült meg, amikor egy ezüst pikkelyű hal a felszín közelébe siklott.
Ám a tó igazán különlegessé reggelente vált.
Amikor a nap első sugarai átbuktak a kastély tornyain, a tó fölött finom pára emelkedett. A párán pedig egyszer csak fény csillant, majd színek gyúltak benne: vörös, arany, zöld, kék és lila ívek hajoltak össze az ég és a víz között. Mintha egy ragyogó, lebegő híd kötötte volna össze a világot az álommal.
A kastély lakói hamar megszokták a látványt, de a király leánya, Lilla hercegnő minden reggel odaszaladt az ablakhoz.
— Nézd csak, megint megjelent! — suttogta örömmel az udvarhölgyének.
— A szivárványtó csodája — bólintott az udvarhölgy. — Mindig ott volt, mióta a kastély áll.
Lilla azonban sosem elégedett meg ennyivel. Szerette tudni a dolgok titkát. Egy reggelen, amikor a szivárvány különösen ragyogott, elhatározta, hogy lemegy a tóhoz.
A fű harmatos volt a talpa alatt, miközben a ligeten át a parthoz sietett. A színes fény a vízen táncolt, mintha apró csillagok szóródtak volna bele.
A hercegnő óvatosan lehajolt a víz fölé.
— Vajon hogyan születik a szivárvány? — morogta magában.
Akkor halk csobbanást hallott.
A tó közepén a víz körkörösen fodrozódni kezdett, majd egy apró alak emelkedett ki a felszínből. Szárnyai áttetszők voltak, mint a harmatcsepp, ruhája pedig a szivárvány minden színében csillogott.
Lilla szeme elkerekedett.
— Te… te ki vagy?
Az apró lény könnyedén a víz fölé lebegett, mintha a szél tartaná.
— Én vagyok a tó őrzője — felelte csilingelő hangon. — A szivárványtó tündére.
— Te hozod létre a szivárványt minden reggel? — kérdezte a hercegnő hitetlenkedve.
A tündér elmosolyodott.
— Nem egészen. A napfény, a víz és a levegő együtt rajzolják az égre. Én csak vigyázok a tó varázsára, hogy semmi ne törje meg ezt az összhangot.
A hercegnő csillogó szemmel nézte.
— Akkor ez a szivárvány… egyfajta dal?
A tündér bólintott.
— Igen. A világ csendes dala. A fény és a víz barátsága.
Lilla leült a partra.
— Elmondhatom ezt valakinek?
A tündér finoman a fejét rázta.
— A varázslat addig marad élő, amíg néhány titkot a szívünkben őrzünk. De bármikor eljöhetsz ide, hogy lásd.
A nap egyre magasabbra emelkedett. A szivárvány lassan halványodni kezdett, míg végül már csak a tó tükre maradt.
A tündér is visszasiklott a vízbe, és mielőtt eltűnt volna, még visszanézett.
— Holnap is itt leszek.
Aznap reggel Lilla hercegnő mosolyogva tért vissza a kastélyba. A szivárvány titkát senkinek sem árulta el.
De attól a naptól kezdve minden hajnalban elsőként ébredt.
Mert tudta, hogy a tó fölött nem csupán egy szivárvány ragyog, hanem egy apró tündér őrzi a világ egyik legcsendesebb varázslatát.