Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis falu, melynek szélén élt egy titokzatos boszorkány. Mindenki csak Tükrös Boszorkányként emlegette, mert a hírneve egy olyan tükör köré épült, amely bármire képes volt, ha a boszorkány csak úgy kívánta. Senki sem mert a házához közelíteni, mert azt beszélték, hogy akit egyszer a tükörbe zár, az örökre ott marad.
Egy nap a falu közepén élt egy apró, bátor kislány, akit Annának hívtak. Anna mindig is kíváncsi volt, mi rejlik a falu határain túl. A szülei sok mesét meséltek neki a boszorkányról, és bár félt tőle, a szívében érezte, tennie kell valamit a foglyokért, akikről tudták, hogy a boszorkány tükre mögött sínylődnek.
– Nem hagyom, hogy még egy ember szenvedjen! – mondta egy napon, amikor megpillantotta a szomszédos falu gyerekét, aki soha többé nem tért vissza.
Reggel felkerekedett, és elindult a boszorkány házához. Az út hosszú és rögös volt, de Anna elszántsága hajtotta őt. Amikor megérkezett, a ház sötét volt és csendes. Felnézett a hatalmas, régi tükörre, amely megcsillant a napfényben. A tükör kerete tele volt szimbólumokkal, mintha egy varázslatos nyelvet rejtett volna magában.
– Persze, hogy megpróbálod kiszabadítani őket – hallotta hirtelen egy mély, suttogó hangot. Amitől forróbb lett a kislány szíve. A hang a tükörből jött.
– Ki vagy te? – kérdezte Anna, bár szíve szerint visszafordult volna.
– Én vagyok a tükör szelleme – felelte a hang. – Évszázadok óta őrzöm a foglyokat, akiket a boszorkány rabul ejtett. De ha te vagy elég bátor, csak egy dolgot kell tenned: meg kell találnod a boszorkány gyenge pontját.
Anna elgondolkodott. – Ha megtalálom, akkor kiszabadíthatom őket?
– Igen – válaszolta a szellem. – De vigyázz, mert a boszorkány nem fogja könnyen hagyni, hogy elmenj.
Bár a félelem meg akarta állítani, Anna elhatározta, hogy a lélek bátorságát meríti magából. Belépett a sötét házba, ahol a boszorkány tátongó árnyéka már ott leskelődött.
– Miért jöttél ide, kislány? – kérdezte a boszorkány, akinek haja fekete volt, mint az éj, és szemében a félelem kísértete tükröződött.
– Azt akarom, hogy engedd szabadon őket! – kiáltotta Anna, és nem ijedt meg. – Nem félek tőled!
A boszorkány felnevetett. – Miféle bátorság ez, kis híján! Még sosem láttam ilyet. De szórakozom a bátorságodon. Ha meg akarsz bírkózni velem, a tükörből egy x-et kell találnod!
Anna számára a tükör volt a legfőbb cél. Rávilágított arra, hogy a boszorkány gyenge pontja nem más, mint a hiúsága. A kislány megragadta a tükör szélét, és elmondta a szavakat, amiket a szellem súgott neki.
– A tükör, amely rabul ejt, most majd megfakad az igazságtól!
A boszorkány megdöbbent, ahogy a tükör hullámzani kezdett. – Mit teszel velem?! – kiáltotta.
– Kiszabadítom a foglyokat, és te már nem lesz többé boszorkány! – mondta Anna. A tükör egy hatalmas fényességgé változott, és a benne rejlő lelkek egyszer csak kiszabadultak, a boszorkány varázslata megszűnt.
A kislány győztesen lépett ki a házból, a napfény játszott a hajában, és a foglyok boldogan követték őt. Mindenki a faluban örült Anna bátorságának, és nemcsak a foglyok szabadultak meg, hanem a boszorkány hatalma is végleg eltűnt.
Anna tudta, hogy ezzel a bátorság és a szeretet erejét bizonyította, és ezzel megmutatta a világnak, hogy mindig van remény, még a legsötétebb éjszakában is. És így élt boldogan a falu, tanulva a hős kisleány bátorságából, aki bátran küzdött a félelem ellen.