Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény legény, Ferkó, aki egy kis faluban élt. Ferkónak nem sok volt, csak egy régi, kopottas kalapja, egy zsáknyi krumplija és a mesés királylány, Eliza iránti vágyakozása. Eliza a szomszédos királyság szépsége volt, akinek kezére a hercegek és nemesek mind vágytak. De Ferkó tudta, hogy amiért ő elindult, az nem csupán a szépség, hanem egy különös hívás is, ami a szívében égett.
Egy nap, amikor a nap még csak épp hogy felkelt, értesülött arról, hogy a király kihirdette: aki elvégzi a három próbát, elnyeri Eliza kezét. Ferkó szíve megdobban, hisz ez az ő nagy lehetősége, de hamarosan elszomorodik, mert hallott a próbákról. A hír szerint mindhárom próbát a misztikus vasorrú bába állítja, aki hírhedt volt kapzsiságáról és gonosz varázslatairól.
Mielőtt azonban Ferkó visszarettent volna, a bátorsága erőt adott neki. Úgy döntött, hogy megküzd a nehézségekkel, mert a szerelem mindig megérdemli a harcot. Az első próba az erdő mélyén kezdődött, ahol Ferkónak meg kellett keresnie a legendás aranyalmát, amely a vágyak beteljesítését ígérte.
Ahogy az erdő sűrűjébe lépett, a fák suttogtak, és a napfény a leveleken átcsillant. Hirtelen megjelent a vasorrú bába isteni alakja, hosszú, ezüstszínű hajjal, amely úgy csillogott, mint a csillagok az éjszakában.
– Üdvözöllek, Ferkó! – mondta a bába mély, bársonyos hangján. – Ez lesz az első próbád. Ha megtalálod az aranyalmát, a második próbára léphetsz. De vigyázz, én őrzöm az utat!
Ferkó elhatározta, hogy a bátorsága és kitartása segítségével megküzd a varázslatokkal. Szíve mélyén tudta, hogy az alma elérhetetlen, de a vágya Eliza iránt olyan erős volt, hogy elindult. A fák között Rezgő Falevél, a szellemes erdei manó segítette őt.
– Keresd a legidősebb fát, ott találod, amire vágysz! – súgta a manó, miközben a levelek közt táncolt.
Ferkó keresni kezdett, és végül rátalált a hatalmas fára, ami alatt az aranyalma csillogott. De éppen mikor a kezébe vette, a vasorrú bába megjelent, és az almát méreggel töltötte meg.
– Csak akkor viheted el, ha túléled a következő próbát! – mondta csúfondárosan.
A második próba a tűzpróba volt. Ferkónak el kellett fognia a lángoló szivárványt, amely az ég aljáról csapott fel. A bába varázsa ellenére Ferkó hallotta a szívverését, és a bátorsága arra ösztönözte, hogy bátran belevágjon.
Amikor a tűz körül táncolt, egy gyönyörű tündér jelent meg előtte.
– Ferkó, a szeretet és a kitartás az, ami megvéd. Ne feledd: a szivárvány színei mind hozzájárulnak a boldogsághoz! – mondta.
Ferkó elszánta magát, és sikerült elkapnia a szivárvány lángját. A vasorrú bába ekkor dühösen felkiáltott:
– A következő próba a lelked mélyére hatol! Készülj fel!
Az utolsó próbát a bába a sötét barlangban állította fel, ahol Ferkónak a saját félelmeivel kellett szembenéznie. A barlang szűk falai között ettől megijedt, de ahogy a mélybe hatolt, megértette, hogy a legnagyobb félelem nem más, mint a szerelem elvesztése. Ekkor hallotta Eliza szívének mély hangját:
– Ferkó, jöjjön, aminek jönnie kell! Az életem apró szikrája vagy!
Ferkó bátorsága újból visszatért, és a félelmeit félretéve előre indult. A vasorrú bába ijedten nézte, ahogy Ferkó végül legyőzi a sötétséget.
Amikor kiszabadult, megjelent a vasorrú bába, és büszkén konstatálta:
– Megtetted, amit senki sem tudott! A vasorrú bába kárhozott, míg a szeretet győzött!
Ezzel egy csapásra megváltoztatta Ferkót. Az alma valóban arany lett, a szivárvány fénye ragyogttá vált, és a félelmek eltűntek a múlt ködébe.
Ferkó végül Eliza hercegnővel az oldalán boldogan élt, és a királyságban a szeretet és bátorság lett a fő erény. A vasorrú bába története pedig a faluban évekig meseként terjedt, emlékeztetve mindenkit, hogy a szív bátorsága mindennél erősebb.