Amira mindig is kíváncsi természet volt, ezért amikor a nagymamája azt mondta, hogy kutassa át a padlást, izgalom fogta el. A régi holmik között sok érdekes dolgot felfedezett: poros könyveket, elfeledett játékokat, sőt egy régimódi bábkészletet is. De ami igazán felkeltette a figyelmét, az a sarokban porosodó tükör volt. A kerete aranyozott volt, és bár helyenként már opálossá vált, a puha fénye hívogatóan csillogott.
Amira közelebb lépett. Mikor belenézett a tükörbe, kezdetben csak saját arcát látta, de aztán hirtelen a tükör elkezdett kacagni. A nevetés édes volt, mint a gyümölcsös cukorka, és a szobát betöltötte az öröm. Amira megijedt, de a kíváncsisága hamar legyőzte a félelmét.
– Ki vagy te? – kérdezte halkan.
– Én vagyok a Kacagó Tükör! – hangzott a válasz, és a nevetés még erősebben elérte a szobát. – Akik belenéznek belém, a saját varázsképességeiket látják. Tudd meg, hogy ki vagy valójában!
Amira csodálkozva figyelte a tükröt, majd mély lélegzetet vett, és újra belenézett. Egyszer csak a képe úgy kezdett el változni, mint egy színes vihar. Látta magát, ahogy mindenféle csodás dolgot művel: fák helyett virágokat hoz, madarak énekét Szellővé változtatja, és a napfényből aranyhajlik.
– De hát én sosem tudtam ilyesmiket! – kiáltott fel Amira, és a tükrözött képét figyelve látta, hogy az addigi szürke és unalmas életét egy színes varázslat szövi át.
– Mindenki magában hordozza a varázslatot – válaszolta a tükör. – De el kell hinned, hogy képes vagy rá. Készen állsz felfedezni a képességeidet?
– Igen! – kiáltotta Amira. – Miért ne?
A tükör nevetni kezdett, és Amira érezte, hogy valami különleges történik. A szobát hirtelen fénnyel árasztotta el, és amikor a lány a hátsó udvarba lépett, látta, hogy a világ megváltozott körülötte: a fák virágba borultak, a víz csillogott, mint egy drágakő, és a napfény táncolva szűrődött le a leveleken.
– Most használd a képességeidet! – biztatta a tükör. – Ne félj!
Amira először a kezét az ég felé nyújtotta, majd a szívét megnyitva érezte, hogy a varázslat áramlik belőle. Sűrű, színes virágok nőttek a fák ágain, és a madarak az ünnepség kedvéért repkedni kezdtek.
– Nézd, Amira! – mondta a tükör hangja a szélben. – Ez csak a kezdet! A varázslat benned van. Használhatod a jót, hogy boldogságot hozz mások életébe is.
A lány elhatározta, hogy a tükör tanításait megfogadva segíteni fog a falujának. Mostantól nemcsak őneki, hanem másoknak is varázslatos napokat hozott, vidámmá téve a szürke hétköznapokat.
Napok, hetek teltek el, és Amira felnőtté vált, de a Kacagó Tükör sosem tűnt el. Még mindig a padláson állt, és időnként Amira felkereste, hogy újra hallja a kacagását és egy kicsit emlékezzen arra, ki is volt ő igazán.
És a tükör hirdette mindenkinek, aki belenézett: a varázslat mindannyiunkban ott rejlik, csak meg kell találni a módját, hogy előhozzuk.