Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű királyság, ahol a nap mindig ragyogott, és az ég kékje olyan tiszta volt, hogy a felhők mint puha pamutgombócok szálltak az égen. E királyságban élt Anna hercegnő, aki a szépsége és a jósága révén mindenki szívét megnyerte. Bámulatos zöld szempárja és hosszú, aranyhajad a napfényben csillogott, mint az ékszerek.
Egy nap, amikor a hercegnő a palota kertjében sétálgatott, észrevette, hogy a napfény egyre kevesebb. A virágok színei elhalványultak, a madarak zpje is szomorú dallamot játszott. Anna elhatározta, hogy megkeresi a napsugár forrását, hogy visszahozza a fényt és a boldogságot a birodalmába. Hívta a legjobban szeretett lovát, a táltos Kerecsent, akinek hatalomra és bölcsességre tett szert.
– Kerecsen, jöjj velem! – szólt Anna, miközben a ló szemei kíváncsian csillogtak. – Meg kell találnunk a napsugár forrását, hogy újra ragyoghasson a nap!
Kerecsen bólintott, és máris a hercegnő oldalán állt, készen a kalandra. Szépen, szinte suhanva indultak el a zöld dombok és az aranyló rétek irányába, ahol a fák mesés titkokat suttogtak. Az út során találkoztak sok csodával, őzikékkel, akik a patakok mellett ugrándoztak, és madarakkal, akik csicsergésükkel énekkel kísérték őket.
Hosszú nap után elértek egy varázslatos erdőbe, ahol a fák tetején álomgyümölcsök lógtak, és a levegő tele volt a bűbájos illatokkal. A hercegnő megállt, hogy pihenjen, de hirtelen egy régi, bölcs bagoly szállt le a közeli ágra.
– Jó estét, Anna hercegnő! – szólt a bagoly. – Tudom, miért kerested fel ezt a varázslatos erdőt. A napsugár forrása a hegyek között rejtőzik. Viszont csak a tiszta szívűek tudják megtalálni.
– Mekkora távolságra van? – kérdezte Anna izgatottan.
– Messze, de a hited és bátorságod segíteni fognak. A forráshoz vezető út nem könnyű, de ha a szívedben a napfény ragyog, semmi sem állíthat meg – válaszolta a bagoly, majd eltűnt az ágon.
Anna és Kerecsen megértették, hogy nem csak az út nehézségeivel, hanem a saját képességeikkel is meg kell küzdeniük. Tovább haladtak, és szívükben már kezdett izzani a remény. Átkeltek a hegyek lábain, és minden lépésnél egyre erősebben érezték a napsugár energiáját.
Végül, amikor a csúcsra értek, megpillantották a forrást. A víz kristálytiszta volt, és a sárga fény, amely belőle áramlott, megvilágította a környező hegyeket. Anna szívében yvérzés támadt, aztán korongozta a vizet, mintha az öröm zene lenne, majd a forrás vízéből töltött magának egy pohárral.
A következő pillanatban a napsugár forrása egy hatalmas fénygömbbé változott, amelyből aranysugarak áramlottak ki, beborítva Annát és Kerecsent.
– Köszönöm, hogy eljöttél! – zúgott a szél, amely átrepült a völgyön. – A szívek fényének a tisztasága ébresztett fel engem. Most már visszatérhetsz a birodalmadba, és elhozhatod a fényt mindenkinek!
Anna hálásan nézett körbe, majd Kerecsenre pillantott. Ő is érzett valami varázslatosat, és azzal a tudással indultak el vissza, hogy nem csupán a napfény, hanem a szívükben lévő fény is megújította őket.
Mikor visszatértek a palotába, mindenhol ragyogott a napfény, a virágok újra színesedtek, a madarak pedig boldog dallamokat énekeltek. Anna hercegnő tudta, hogy a napsugár forrása nem csak egy hely, hanem egy érzés, és ezt az érzést meg kell osztania mindenki mással is.
Így hát Anna és Kerecsen minél több embert boldogítottak a királyságban, és a napfény soha többé nem hagyta el őket, mindig ragyogott a szívükben.