Tündérkönyv

A kisfiú minden este ugyanabban az órában bújt ágyba. Az ablakon túl a kert fái susogtak, és a hold fényes, ezüstös csíkokat rajzolt a szobája falára. Ilyenkor csendesedett el a világ, mintha minden nesz visszahúzódna, hogy helyet adjon valami különös dolognak. Az édesanyja mindig az ágy szélére ült, megsimogatta a homlokát, és halkan énekelni kezdett. … Olvass tovább

A domboldal mögött, ahol a szél puhán ringatta a füveket, volt egy kert, amely nem hasonlított a többihez. Nem volt benne kapu, mégis mindenki tudta, hogy csak az talál rá, aki nagyon vágyik valamire. A földje meleg volt, mint a napsütés, és a virágai különös módon nyíltak: ha valaki egyet megérintett, mintha láthatatlan karok ölelték … Olvass tovább

Az ablakon puha holdfény szűrődött be minden este, és ezüst csíkot rajzolt a kiságy szélére. A városka már elcsendesedett ilyenkor, csak a távoli szél motozása hallatszott, meg néha egy-egy álmos kutya ugatása. A kisfiú ilyenkor mindig az édesanyjára várt. Az anya leült az ágy mellé, ujjával finoman végigsimított a gyermek homlokán, és halkan dúdolni kezdett. … Olvass tovább

A konyhaablakon át beszűrődő délutáni fény aranyszínű csíkokat rajzolt az asztalra, ahol lisztpor szállt a levegőben, mintha apró hópelyhek táncolnának. A sütő halk duruzsolása és egy kanál csörrenése adta a háttérmuzsikát. – Biztos, hogy jó lesz így? – kérdezte Bence, miközben két kézzel próbálta összefogni a túlcsorduló tésztát. – Ha beleadod a szíved, biztosan – … Olvass tovább

Az erdő szélén, ahol a napfény aranyszálként szűrődött át a lombkoronán, egy fiatal csemete bújt meg egy hatalmas, terebélyes fa tövében. Az anyafa ágai úgy ölelték körbe, mintha karok lennének, melyek óvják a világ minden zajától. A kis fa gyakran méltatlankodott. – Miért nem süt rám több nap? – zörgött halkan a leveleivel. – Olyan … Olvass tovább

Az erdő mélyén az alkonyat már lilás-kék árnyalatokkal simította végig a fák koronáját, amikor a kisfiú ráébredt, hogy nem találja az utat vissza. Az ösvény, amelyen eddig magabiztosan lépkedett, mintha egyszer csak felszívódott volna a gyökerek és avar közé. – Anya biztosan már keres – suttogta, és megszorította a kabátja zsebét, mintha ott lapulna benne … Olvass tovább

Az ablakon túl puha, tavaszi szél mozgatta a függönyt, mintha láthatatlan kéz simogatná a szobát. Odabent egy kisfiú ült az asztalnál, előtte fehér papír, a papíron pedig félbehagyott rajz: girbegurba virágok, mosolygó napocska, és egy alak, amelyről csak sejteni lehetett, hogy éppen valakit szeretne ábrázolni. A kisfiú sóhajtott, és letette a ceruzát. – Ez csúnya … Olvass tovább

Egy apró, dombok közé bújt faluban élt egy édesanya a kisfiával. A tél minden évben hamar érkezett, deres ujjaival végigsimította a háztetőket, és jéghideg leheletével bekúszott az ajtók résein. Odabent azonban mindig más világ volt: pattogott a tűz, fahéj illata lengte körül a kis szobát, és az anya kezei sosem pihentek. Egy este elővette a … Olvass tovább

A nap még csak félénken simította végig az erdő lombjait, amikor a magas, sudár tölgy ágai közt megbújó fészekben mocorogni kezdett egy apró fióka. Puha pihéi még alig fedték szárnyait, szíve pedig hevesebben vert minden egyes széllökésnél. — Anya… odalent olyan messze van a föld — mondta remegő hangon, és óvatosan kipillantott a fészek pereme … Olvass tovább

A kislány minden délután ugyanabba a kertbe szaladt ki, ahol a napfény aranyporral hintette be a földet, és ahol a régi körtefa alatt mindig hűvös árnyék várt. Lilla még alig volt hatéves, de már úgy vigyázott a kertre, mintha az egy titkos birodalom volna, amelyet csak ő érthet igazán. Egy napon az édesanyja egy apró, … Olvass tovább