Egyszer régen, a széles mezők és zöld erdők között emelkedett egy hatalmas hegy, amelynek csúcsát sosem érte el a nap fénye. A falu népe csak „Alvó Hegy”-ként emlegette, mert úgy hitték, hogy a hegy mélyében valami különleges rejlik. Azt suttogták, hogy a hegy szívében egy tündérszív dobog, és ez a szív álmodik – álmában pedig megelevenedik a tündérvilág.
A hegy körüli falucskában élt egy kisfiú, aki mindig csodálta a közeli hegy látványát. Lázárnak hívták, és teli volt kíváncsisággal. Minden este a hegyet nézte, miközben a csillagok egyre inkább beragyogták az eget. Az álmaiban már jó néhányszor járt a hegy belsejében, de a valóságban sosem merészkedett közel hozzá.
Egy napon, mikor a nap éppen a horizont mögé bújt, Lázár elhatározta, hogy felfedezi az Alvó Hegy titkát. Elindult, kezében egy kis lámpással, amit a nagymamája készített neki. Ahogy bóklászott, a levelek suttogtak, mintha bátorítanák: „Menj tovább, fedezd fel a csodát!”
A hegy lábánál találkozott egy szelíd szarvassal, aki kíváncsi szemével figyelte őt.
– Hová mész, kisfiú? – kérdezte a szarvas.
– Az Alvó Hegy belsejébe – felelte Lázár, izgatottan. – Azt akarom látni, valójában mi rejlik odabent.
A szarvas kitágította az útját.
– Ha be akarsz lépni a hegy szívébe, előbb ki kell állnod egy próbát. Csak a bátor szívűek találhatják meg a tündérszívet.
Lázár elhatározta, hogy nem hátrál meg. Így hát elindult a sötét alagúton, ahonnan titokzatos fénypontok világítottak. Az út tele volt kihívásokkal: egy hatalmas kőfarkas ugrott elé, aki azt mondta:
– Csak akkor engedlek tovább, ha megmutatod, mi rejlik a szíved mélyén!
Lázár pillanatnyilag elbizonytalanodott, de aztán így szólt:
– Az álmom a fényről és a szeretetről szól. Szeretném felfedezni a világ csodáit és segíteni másokon.
A farkas elmosolyodott, és utat engedett neki. Lázár továbbutazott a sötét folyosón, míg végül egy gyönyörű barlanghoz érkezett, ahol csodás fények ragyogtak. Itt, a barlang közepén állt a tündérszív.
A szív ezüstből és aranyból volt, és lágyan pulzált, mintha éppen csak most ébredt volna. Lázár megszólította:
– Oly régóta álmodsz, tündérszív. Fenntartod a tündérvilágot, de mit tehetek én érted?
A szív egy lány hangján válaszolt:
– Kicsi hős, ha valóban segíteni akarsz, hallgasd meg az álmaimat, és hozz meg egy döntést. Az emberek hite és szeretete szükséges ahhoz, hogy a tündérvilág sokáig éljen.
Lázár érzelmesen bólintott.
– Megígérem, hogy mesélek rólad, és hogy az emberek soha ne felejtsenek el téged!
A tündérszív boldogan húzta magához a fiú szeretetét, a barlang falai pedig megteltek ragyogó fényben. Az álom, amely eddig a hegyben rejtőzött, most valósággá vált, és a tündérvilág színei szétszóródtak a föld felszínén.
Lázár visszatért a falujába, és mesélt az embereknek a tündérszív titkáról. Azóta a falusiak hosszú éjszakákon át mesélnek egymásnak a hegy bűvös világáról, összekötve a valódi és a mesebeli világot. És mivel sosem feledkeztek meg a tündérszívről, a világ tele lett szivárványokkal, virágokkal és boldogsággal, amit a tündérek álma hozott el számukra.