Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy csodálatos rét, ahol mindenféle virág, fű és fa együtt húzta meg magát a nap meleg sugarai alatt. A rét közepén állt egy különleges virág, melynek szirmai ragyogó, szivárvány színekben pompáztak, de sajnos egy dolog volt, ami megakadályozta, hogy kinyíljon: a virág minden reggel mély álomba merült, és soha nem nyitotta ki szirmait.
A falu gyerekei, akik minden különös dolgot szerettek, gyakran látogatták ezt a virágot, és sokáig bámulták az elbűvölő színeket. De hiába, a virágsoha nem válaszolt, és a gyerekek szíve tele volt kíváncsisággal. Egy napon a legbátrabb közöttük, Anna, úgy döntött, hogy felfedezi a virág titkát.
– Miért nem nyílsz ki soha, gyönyörű virág? – kérdezte Anna, mikor leült a virág elé. – Talán fáj valami?
A virág nem válaszolt, csak néma csend honolt körülötte. Anna azonban nem adta fel. Később, amikor a nap a horizont mögé süllyedt, és a csillagok fénye elkezdett beszűrődni a rétre, Anna eszébe jutott egy régi, gyermeki dal, amit nagymamája énekelt neki, amikor kicsi volt. Minden alkalommal boldoggá tette őt e dal, és úgy érezte, talán a virág is érezheti ezt.
– Itt a kis virág, ki nem nyílik,
Álmok földjén ő csak pihen,
Zöld levelei bújják a napot,
Valamikor majd ő is felélénk!
Anna mély levegőt vett, és el kezdte énekelni a dalt. A szavak, mint egy varázsige, lassan betöltötték a rétet. A virág szirmai ezernyi színben kezdtek ragyogni, és Anna csodálattal figyelte, ahogy végre lassan kinyílik.
– Ki tudta, hogy a te titkod a dal? – szegezte a kérdést a virágnak. – Azt hittem, csak szép vagy, de most már tudom, hogy varázslat is rejlik benned.
A virág, mintha meghallotta volna Anna szavait, hirtelen egy még ragyogóbb fényben tündökölt, és a szirmok közül egy apró, kék szőnyegű tündérbukkant elő.
– Köszönöm, kedves kislány! – mondta a tündér. – Évek óta alszom, mert elfelejtettem a gyermeki boldogságot és az éneket. Te vagy az első, aki felébresztett engem!
– Ki vagy te? – kérdezte Anna izgatottan.
– Én vagyok a Tavasz Tündére, és a dalod segített visszanyernem a varázsaimat. Most már megint segíthetek a természetnek virágba borulni, és újra élettel tölthetem meg a rétet!
A lány ekkor mindent elmondott a falu gyermekei részére, és együtt énekeltek a virág körül. A rét színes virágokkal, fűszálakkal és éneklő madarakkal telt meg, amíg a tavasz vidáman ébredt fel.
A virág, akit senki sem értett, végre megtalálta a varázsát, és ezentúl mindig nyitott volt, hogy megossza szépségét a világgal. Anna pedig megtanulta, hogy a legkedvesebb dolgok néha csak egy dalnyira vannak tőlünk, és hogy a gyermeki boldogság varázsát soha ne vessük el.