Egyszer volt, hol nem volt, a Csillagfény birodalmának végén, ahol az éjszakai égbolt csillagai táncoltak, és a levegő tele volt varázslattal. E birodalom szívében élt egy gyönyörű hercegnő, akit Csillagfénynek hívtak. Hosszú, világító haján aprócska csillagok ragyogtak, és minden reggel, mikor felkelt, a nap első sugaraival együtt világosságot hozott a földre.
Egy nap, miközben Csillagfény a palota kertjében sétált, egy különleges levél röppent elé. Az üzenet valahonnan a messzi Varázsló Udvarából származott, ahol egy ősi varázsló élt, akit kegyetlen próbája fűzött a birodalom sorsához. Az üzenetben az állt, hogy a hercegnőnek részt kell vennie a próbán, hogy megmentse a csillagokat a sötétség erőitől, amelyek leselkedtek az éjszakában.
— Ó, micsoda kaland! — mondta Csillagfény izgatottan, miközben az őszinte kíváncsiság lángra lobbantotta a szívét. — El kell mennem! Hiszen csak én tudom megmenteni a csillagokat!
Mire megérkezett a Varázsló Udvarába, már estefelé járt az idő, és a holdfény ezüstösen megvilágította az udvar füvét. A faházikó előtt hatalmas varázsló állt, hosszú, fehér szakálla alatt titokzatos mosoly bujkált.
— Üdvözöllek, Csillagfény hercegnő! — mondta a varázsló, miközben fénypálcájával intett. — Készen állsz a próbádra?
— Igen! — válaszolta a hercegnő, bátorságtól fűtve. — Csak mondd el, mit kell tennem!
A varázsló elhaladt előtte, és mutatott egy hatalmas, csillagformájú tavat, amelyen a hold fénye játszott. — Látod ezt a tavat? Ahhoz, hogy teljesítsd a próbát, meg kell találnod az éjben elrejtett csillaggyümölcsöt, amely csak akkor nyílik meg, ha igazán bízol a szívedben. De vigyázz! Az úton sötét árnyak leselkednek rád.
Csillagfény bólintott, és belépett a sűrű erdőbe, amely a tó körül húzódott. Ahogy haladt, a fák között suttogó hangokat hallott, és a sötét árnyak megpróbálták megfélemlíteni őt.
— Te nem vagy elég erős! — súgták az árnyak. — Soha nem találod meg a gyümölcsöt!
De Csillagfény nem adta fel. Emlékezett arra, hogy a csillagok mindig ragyogtak az éjszakában, hogy világítsanak az elveszett lelkeknek. A belső bátorsága megnyugtatta, és így elérte a tavacskát.
Ott, a víz szélén, a holdfénynél megpillantotta a csillaggyümölcsöt, amely gyönyörű színekben pompázott. Reszkető kezekkel nyúlt érte, és ahogy megérintette, a gyümölcs kinyílt, fénysugarakat bocsátva szét.
A varázsló megjelent a parton, és megdicsérte a hercegnőt. — Megtaláltad a hitet és a bátorságot, Csillagfény! Ezzel megmentetted a csillagokat a sötétségtől.
A hercegnő boldogan tért haza, és ahogy visszaérkezett, a csillagok ragyogása még erősebb lett az égen. Tudta, hogy a varázslatok és kalandok mindig ott várnak rá, ahol a szíve vezet, és a világ mindig tele van csodákkal, ha merjük keresni őket.
Így élt ő boldogan, és az esték mindig csillagfényben tündököltek, ahogy a hercegnő és a csillagok közötti kötelék egyre erősebb lett.