Egyszer volt, hol nem volt, Meseország csodás földjén élt egy fiatal hercegnő, akit Aranyléleknek hívtak. Szépsége olyan volt, mint a tavaszi virágok, és a hangja, mint a legédesebb dallam. Az emberek szívesen hallgatták, ahogyan mesél, nevet vagy énekel. De egy napon, amikor a nap először felkelt, a hercegnő hangja egyszer csak eltűnt.
Kétségbeesetten sétált a palota gyönyörű kertjében, ahol a virágok csak rá vártak, hogy meséljen nekik. De hiába nyitotta ki a száját, egy árva szó sem hagyta el ajkait. – Miért tűnt el a hangom? – kérdezte magától, miközben könnycsepp gördült le arcán.
A palota udvarán a szorgos munkások szorgosan dolgoztak, de senki sem hallotta a hercegnő panaszát. A szívében egy nagy űr támadt, és elhatározta, hogy megkeresi a hangját. – Talán a Meseerdőben találok valami segítséget – mondta, és elindult a sűrű fák közé.
Meseerdő varázslatos hely volt, ahol a fák között rejtőzködtek a legkülönlegesebb lények. Amint belépett, találkozott egy kicsi, zöld mókussal, aki vidáman ugrándozott. – Még sosem láttam hercegnőt erdőben – mondta a mókus. – Miért vagy itt?
– A hangom eltűnt, és meg kell találnom! – válaszolta Aranylélek.
– Itt sok varázslatos dolog történik, talán a Varázsló Tudóst kéne megkeresned! – javasolta a mókus, és vezette őt egy ösvényen.
Hosszas keresgélés után végre megtalálták a Varázsló Tudóst, aki egy hatalmas tölgyfa odvában élt. Szürke szakálla és bölcs tekintete lenyűgözte Aranylélek hercegnőt. – Miért jöttél, drága hercegnő? – kérdezte.
– A hangom eltűnt, és azt mondták, hogy te tudsz segíteni – mondta a hercegnő, bátorságot gyűjtve.
– Az elveszett hangok mindig egy különleges dallamban rejtőznek. Meg kell találnod a Szív Dala-t, amelyet a Tavasz Királynője őriz – mesélte a Varázsló.
– Hogyan találhatom meg őt? – kíváncsiskodott Aranylélek.
– Kövesd a naplemente fénysugarait, és hallgasd a fák susogását. A Királynő ott vár rád, ahol a nap és a hold találkozik – felelte a tudós.
Aranylélek megköszönte a tanácsot, és elindult a megadott irányba. Ahogy közeledett a naplementéhez, a levelek között különös zene hallatszott. A fák táncoltak, és a szél lágyan susogott. Hamarosan megérkezett egy csodálatos tisztásra, ahol a Tavasz Királynője állt egy gyönyörű virággal a kezében.
– Üdvözöllek, hercegnő! – köszöntötte a Királynő. – Az elveszett hangod csakis az őszinte szívek dalában található. Énekelned kell, hogy visszanyerd!
Bátorságot gyűjtve Aranylélek összeállította érzelmeit, és elkezdte énekelni a Szív Dalát. a levegő megtelt varázslatos melódiával, és hirtelen érezte, hogy valami különleges történik. A szívében egy meleg érzés bontakozott ki, és miközben énekelt, a hangja szépen és kristálytisztán visszatért.
Amint befejezte, a Tavasz Királynője mosolygott. – Most már tudod, hogy a hangod sosem veszett el, csak mélyen benned rejtőzött. Énekelj bátran, és bárhol jársz, a dallam mindig veled marad!
Aranylélek megköszönte a Királynőnek a segítséget, és boldogan tért vissza a palotába. Az emberek örömmel fogadták, hallva a hercegnő csodálatos hangját, amely most még szebben csengett, mint valaha. És Meseországban mindenki tudta, hogy a hangok ereje a szív mélyéről fakad, és már örökre hallani fogják Aranylélek csodás dalát.