Olivér mindig is kíváncsi fiú volt, aki felfedezésre vágyott. Egy szép őszi délután, miközben a nagypapa padlásán kutakodott, rábukkant egy régi, poros órára. Az óra faragott fájából készült, és különleges minták díszítették. Szíve gyorsabban dobogott, amikor tudta, hogy ez a felfedezés különös kalandot ígér.
Mikor egyedül maradt a padláson, Olivér úgy döntött, hogy megnézi közelebbről az órát. Ahogy a hátulját fűzött, a mutatók hirtelen megálltak. Ekkor egy mély, zúgó hang hallatszott: „Éjfélkor, csupán egy percre el tudsz jutni egy varázsvilágba.” Olivér szemöldöke megugrott, és a kíváncsiság szinte azt parancsolta neki, hogy átbújjon a nyitott ajtón.
Éjfélkor, ahogy a harang sötétben megütötte az utolsó ütések számát, Olivér bátortalanul megnyomta az óra gombját. Hirtelen a szobája körül sötétség terjedt, és elmosódott a világ, majd egy színes, csillogó erdőben találta magát. A fák magukban hordozzák a legszebben ragyogó gyümölcsöket, és a levelek között varázslatos fénypontok táncoltak.
– Hű, ez csodálatos! – kiáltott fel Olivér, ahogy a csillogás elragadta.
Egy kedves, apró tündérrepülő, akinek szárnyai mint a napfény csillogtak, megérkezett mellé.
– Üdvözöllek, Olivér! – mondta a tündér. – Én Lili vagyok, és te vagy az első ember, aki megérkezett a varázserdőbe!
Olivér izgatottsággal a hangjában kérdezte: – De miért csak egy percre maradhatok itt?
Lili elmosolyodott, majd komolyan folytatta: – Minden varázslatnak ára van. Az erdőbe csak azok léphetnek, akik tiszteletben tartják a varázslatot, és csak annyit maradhatnak, hogy megtapasztalják a csodát. Ha több időt töltesz itt, a világ elveszíti erejét, és mindkettőnknek búcsút kell mondanunk.
Olivér megértette Lili szavait, és szíve mélyén sajnálta, hogy el kell mennie. De mégis, a varázslat annyira magával ragadta, hogy igyekezett felfedezni a körülötte levő csodákat.
– Mi mást láthatok még? – érdeklődött Olivér.
– Gyere velem! – invitálta Lili. Egy csodás patakhoz vezette, ahol az irizáló vizű vízesés táncolt a napfényben. A vízben szivárványos halak úszkáltak, és Lili mutatta meg, hogyan lehet őket kézből etetni.
A perc azonban hamar elérkezett a végéhez. A tündér megérintette Olivér vállát, és azt mondta:
– Ne feledd, hogy a következő éjfélkor visszatérhetsz, de csak ha a szíved nyitott marad a csodákra!
Aztán, egy szempillantás alatt, Olivér a saját szobájában állt. Az óra mutatói újra kezdték forogni, mintha csak egy álom lett volna. De a szívében tudta, hogy a kaland valóságos volt, és a következő éjfél várakozásával töltötte a napját.
Ahogy a nap lenyugodott, Olivér már alig várta, hogy elérkezzen az éjfél. A varázsóra újra megnyílt előtte, és ő ezúttal nemcsak felfedezni akarta a világot, de barátot is szeretett volna találni. Készen állt arra, hogy megismerje a tündér világát, és tanuljon az ottani csodákról.
Így hát Olivér és Lili barátsága a következő éjsétek varázsában tovább íródott, felfedezve a varázslatos erdő minden titkát, ameddig csak az idő engedi.