Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodás királyság, ahol a nap mindig ragyogott, és a szél is csak a legszebben fújta a hajnal szellőjét. E királyság szívében állt a gyönyörű kastély, ahol élt Panka hercegnő. Panka nem csupán szépségével tűnt ki, hanem aranyszívű jellemével is. Mindig segített a rászorulóknak, és vidám mosolya bejárta a falvakat.
Az erdő, mely körülölelte a kastélyt, tele volt titkokkal. A helyiek csak Epererdőnek nevezték, mert ott nőttek a legédesebb, legszebb eprek, amelyeket a világ valaha látott. De nem ám csak úgy akármilyen eprekről volt szó! Ezek az eprek varázslatos aranyszívűek voltak, és csak az igazán kedves és tiszta szívű emberek számára mutatták meg magukat.
Egy nap, ahogy Panka a kastély kertjében sétált, egy különös, ragyogó fényre lett figyelmes, amely az Epererdő felől érkezett. Kíváncsian elindult a fény irányába, és ahogy közeledett, a szívét izgatott várakozás töltötte el.
– Ki vagy te, és mit keresel itt? – kérdezte egy szelíd hang, mikor Panka belépett az erdő varázslatos világába.
Meglepetten nézett körbe, és hamarosan észrevette, hogy egy gyönyörű, zöld ruha és hosszú, szőke hajjal rendelkező nimfa áll előtte.
– Én Selma vagyok, az Epererdő őrzője – válaszolta a nimfa. – Az erdő titkot rejt, amely csak a jó szívű hercegnők számára nyílik meg.
Panka elmosolyodott, és szívében boldogság tört fel.
– Én Panka vagyok, és mindig arra törekszem, hogy segítsek másokon – mondta. – Milyen titkot rejteget ez az erdő?
– Az aranyszívű eprek csak azoknak mutatkoznak meg, akik tiszta szívvel és szeretettel közelítenek feléjük – mondta Selma, és az erdő fái között csillagfényben tündöklő eprek tűntek fel. – De ehhez szükség van egy feladatra is.
– Szívesen vállalom! – mondta Panka. – Mi a feladat?
– Ebben az erdőben él egy öreg mókus, akinek eltévedt a fészkéből a kisgumbója. Ha megtalálod, és visszahozod neki, az eprek elárulják neked a titkukat – felelte Selma.
Panka bólintott, és azonnal keresésbe kezdett. Az Epererdő csodás színekkel és különös, játékos állatokkal volt tele. Panka kereken forgott az apró virágok között, és mosolyogva beszélgetett a pillangókkal és madarakkal, míg végül rátalált a mókusfészekre.
– Segíthetek neked, mókus koma? – kérdezte kedvesen.
Az öreg mókus, aki szürke szőrét rázta, szomorúan nézett fel.
– Oh, igen, kedves hercegnő! Elveszítettem a kisgumbómat, és nélküle nagyon szomorú vagyok.
Panka azonnal elkezdte keresni a kisgumbót. Kérte a fák, a virágok és a fűszálak segítségét is, majd végül egy szivárványos sziklán felfedezte a fénylő gombócát. Örömmel hozta vissza a mókushoz.
– Itt van! Az elveszett kisgumbód! – kiáltotta Panka boldogan.
A mókus boldogan ugrált, és Panka szívéből egy újabb boldogság áradt felé.
– Köszönöm, kedves Panka! Most már minden rendben van! Az epreket maygyan megkaphatod – mondta a mókus, miközben az Epererdő titka megelevenedett.
Selma minden epret a Panka lábaihoz varázsolt, és minden egyes falat egy kedvességgel telt meg, amit a hercegnő csodás szívéből hozott.
Az Epererdő titka végre feltárult, és Panka hercegnő tudta, hogy az aranyszívű eprek varázsa a szeretetben és a tiszta szándékban rejlik. A királyság népe is élvezte az édes gyümölcsöket, és Panka minden évben visszatért az Epererdőbe, hogy tanmeséljen mindenkinek az igaz szeretetről és jóságról.
Így hát Panka hercegnő legendája tovább élt, a csodás erdő és az aranyszívű eprek titka pedig mindig is rávilágított a kedvesség erejére.