Tilda egy szürke, esős napon, mikor a fák levelei sírni látszottak, elhatározta, hogy sétál egyet. A falu határában, egy régi, elhagyatott épület mellett megállt. A könyvtár ajtaja félig nyitva állt, mintha csak őt várná. Tilda szíve hevesebben kezdett verni, ahogy belépett a poros, sötét helyiségbe.
Bár a hely első ránézésre üresnek tűnt, hamarosan észrevette, hogy a polcokon nem akármilyen könyvek sorakoznak. A kötetek lebegtek a levegőben, mintha egy láthatatlan szál tartotta volna őket. Tilda ámulva figyelte a színes gerinceket, ahogy azok szabadon táncoltak a levegőben.
– Szia, Tilda! – hallotta egy bájos, női hangot. Megfordult, és látta, hogy egy könyv, amelynek borítója csillagokkal volt teli, lebegve közelít felé. – Én vagyok a Csillagmesék Könyve. Örülök, hogy itt vagy!
– H-how lehet ez? – dadogta Tilda, a szemét dörzsölve, mintha csak egy álomfoszlányban lenne.
– Mert ez egy különleges könyvtár – válaszolta a könyv, miközben lassan körbe-körbe keringett Tilda feje fölött. – Itt a könyvek nemcsak olvasnak, hanem mesélnek is! Gyere, és fedezd fel a meséinket!
Mielőtt Tilda válaszolhatott volna, a könyv elrepült egy középen álló nagy fa könyvespolchoz. Tilda utána futott, és megpillantott egy másik könyvet, amely már régóta nem volt kinyitva. A címén az állt, hogy „Az Elvarázsolt Erdő”.
– Nyisd ki! – sürgette a Csillagmesék Könyve. – Csodálatos kaland vár rád!
Tilda mély levegőt vett, és óvatosan kinyitotta az Elvarázsolt Erdőt, ami hirtelen fényes fényben ragyogni kezdett. A következő pillanatban Tilda már nem a könyvtárban állt, hanem egy gyönyörű erdőben, ahol a fák óriásra nőttek, és a levelek aranyszínben csillogtak.
– Üdvözöllek, kedves utazó! – szólt egy szívélyes, zöld bőrű manó, aki hirtelen a fák között lépett elő. – Én vagyok a Manóka, az erdő őrzője. Kérlek, mesélj, honnan jöttél!
– Én Tilda vagyok, és egy könyvtárban találtam rád – válaszolta a lány izgatottan. – De hova is kerültünk?
– Ez az Elvarázsolt Erdő! – mondta Manóka lelkesen. – Itt mindenki megtalálhatja a saját meséjét. Ha segítesz nekem megoldani egy rejtélyt, talán te is mesélhetsz a saját kalandodról a könyveknek!
Tilda bólintott, az izgalom felcsillant a szemében. Tette egy lépést a Manókával, és együtt tették meg a következő lépést. A kéz a kézben felfedezés izgalma csak nőtt.
Minden óra egy újabb felfedezés lehetősége volt. Az erdő titkai között barangoltak, különleges barátokra leltek: egy bölcs baglyra, aki utasításokkal látta el őket, és egy vidám mókuskára, aki mindig vidámságot hozott a csapatba. A rejtély, amit meg kellett oldaniuk, az Erdő Kincse volt, egy varázslatos gyümölcs, ami csak éjfélkor, a telihold fényében nyílott meg. Tildának és Manókának végig kellett járnia az erdőt, hogy összegyűjtsenek három különleges összetevőt, ami elengedhetetlen volt a kincs megszerzéséhez.
Ahogy a nap lemenőben volt, a barátság és az összefogás ereje minden akadályt legyőzött. Végül, amikor a ők éppen a kincset keresték, Tilda rájött, hogy a valódi kincs nem csak a varázsgyümölcs volt, hanem a barátság, amit a Manókával és a többiekkel kötött.
Amint a telihold elkezdett felkúszni az égre, és a kincs ragyogó fénye betöltötte az erdőt, Tilda szíve boldogságot érzett. Kéz a kézben a barátokkal, egy közös mesét éltek át, ami örökké velük marad.
Amikor végre visszatértek a könyvtárba, a Csillagmesék Könyve újból megelevenedett, és szelíd hangján szólt:
– Milyen csodás kalandban volt részed, Tilda! Most a te meséd is élni fog!
A könyvek körülöttük ujjongtak, Tilda pedig tudta, hogy a lebegő könyvtár nemcsak varázslatos történeteket őrzött, hanem a saját történetének kezdetét is. A könyvtár ajtaja lassan zárult, de Tilda szíve tele volt izgalommal a következő kaland miatt, ami mindjárt következik.